Cassandra Blake

Karaktered neve.: Cassandra Kathrine Blake

Karaktered beceneve.: Cassie, Cass, Kat, Rin, Blake…(whatever.)
Születési helye, ideje.: 1995. december 21, Olympia, Washington D.C.(elvileg)
Kor.: 18
Nemzetiség: Amerikai
Nem.: Nő
Képességed neve: Mumus
Tartózkodási hely: Craig-ház, Minnesota
Státusz: Abszolút-hármas, Craig-ház oszlopos tagja

This is my little family 

Apa.: Nincs.
Anya.: Nincs.
Testvérek.: Nincs.
Háziállat(ok).: Raven, a Samoyed kutyus. Benjamin, az ékszerteknős. Louie, a fekete Maine Coon kandúr.

It’s my life 

 Valahol azt hiszem ott ronthattam el az életemet, hogy különlegesnek születtem. Vagyis…inkább nem. Nem itt rontottam el. Soha nem akarnék normálisnak születni, meg vagyok elégedve azzal, hogy némi kivételesség szorult belém. Az egészet inkább azzal ronthattam el, hogy selejtnek születtem. Na így már helyes az állítás. Tehát. A selejtekről csak annyit, hogy a képességük abnormális és túl korán jelentkeznek a standard 18 évhez képest. Nem csak a környezetükre, de magukra is veszélyt jelentenek. Általában négy csoportra vannak osztva. Az egyesek, akik könnyebb esetek és csak egy-két évvel korábban „születnek újjá”. Ugyanis a Különlegesek kétszer születnek meg. Egyszer nőgyógyászati, biológiai vagy tudomisén milyen értelemben. Másodjára pedig akkor, amikor a képességük is kialakul. Itt jönnek képbe a selejtek, mint mondjuk én. Mi, úgymond, koraszülöttek vagyunk. Ez pedig csak annyit jelent, hogy nem tudjuk uralni a képességünket. Ez pedig baj. Egy évszázaddal ezelőtt nem voltak humánus módszerek, mint a rehabilitáció, szimplán csak kiiktattak minket, mert veszélyt jelentünk. De azóta enyhültek a dolgok, hál’ Istennek! Tehát vissza a beosztáshoz. Az egyesek, akik csak kicsit vannak elrontva. Őket könnyű rehabilitálni. De utánuk jönnek a kettesek. Őket az Intézetbe viszik. Ez egy fajta gimnázium, 13 éves kortól, átlagban. Ha azt elvégzed, szabad vagy, ha nem, akkor bekerülsz a hármasokhoz. Hogy hová? A Craig-ház féle intézményekbe. Mi vagyunk a Menthetetlenek! Ide kerülnek a megromlott kettesek, a szimpla hármasok, és az abszolút hármasok, mint én. És innen indul az én történetem. Olympia egy kicsit kórházában születtem. Anyám születésem után eltűnt, mielőtt még bármiféle papírt kitöltött volna. Átlagos kisbaba voltam még akkor, hamar jutottam nevelőszülőkhöz. Hat éves koromig minden rendben ment. Én voltam a kis Cassie, az ügyeletes angyalka. Mindenki szeretett, mert aranyos voltam egy kicsit esetlen, de mindig nyitott. Bárkivel összebarátkoztam, kortól és nemtől függetlenül. Bár ez majdnem minden kisgyerekkel így megy, azt hiszem. Na de ez nem lényeges. Tehát normális voltam, mígnem meg nem néztem egy ijesztő filmet. Onnantól kezdve nemcsak nekem, de az össze barátomnak rémálma lett, aki megnézte. A szüleim nagyon mérgesek voltak Betsyre, ugyanis náluk néztük meg. A bátyjának csomó ilyen filmje volt és mi persze nem hagyhattuk ki. Mindenkinek rosszat tett a film, de közel sem annyira, mint nekem. Akkor tájt kezdődtek a rémálmok, utánuk jöttek a hallucinációk. Minden este sikoltozva ébredtem, nem tudtam elaludni lámpa nélkül és csakis akkor tudtam megnyugodni, hogyha a szüleim is velem voltak. De ez csak ideiglenes időszak volt. Egy évig ment ez így, aztán elkerültem egy gyerekpszichológushoz. Hétéves páciens, fél a sötéttől, nem tud aludni, mert rémálmok gyötrik és gyakori hallucinációi vannak. Mrs Eisberg, az orvosom pedig különféle mesékkel próbálta elkergetni az egészet, egy ideig ment is a dolog, amíg át nem tértünk a grimm mesékre
- Képzeld Cassie, drágám, ma belekezdünk a grimm mesékbe, én személy szerint imádom őket! – mondta azon a hétfőn, az arca csak úgy sugárzott én pedig úgy voltam vele, hogy az eddigi mesék mind beváltak. Csakhogy nagy meglepetés érte Mrs Eisberget, amikor A farkas és a hét kecskegida közepén egy hatalmas farkas jelent meg mögötte. Az állat torkából baljóslatú morgás tört elő, majd a már sikoltozó Mrs Eisbergre vetette magát. Csak egy pillanat műve volt, és átharapta torkát, azután eltűnt. Én csak megdermedve meredtem a sok vérre, az élettelen tetemre…azok a szemek, azok az élettelen szemek… Egy életre belém vésődött az a rettegés az üveges tekintetében. - Mrs. Eisberg. – nyögtem, majd elájultam. Piros és kék fények villódzására ébredtem. Egy ismerős nő zokogását hallottam a fejem felett. Anya. Mondtam, erre ő csak összerezzent. A tekintetében, rettegés, félelem és az undor egy fajta furcsa keverékét láttam csillogni. Akkor még nem értettem. De ma már tudom, tőlem félt. Már nem az iskolában, Mrs Eisberg irodájában voltam, hanem a parkolóban. Én egy mentős hordágyon pihentem, mellettem csak anyám állt, pár méterrel arrébb apa beszélgetett egy rendőrrel, meg pár furcsa külsejű férfival. A piros és kék fények forrása két rendőrautó volt, meg egy mentő. Láttam egy másik hordágyat is, amin egy letakart test valami terült el. Nem tudtam mi az, csak azt láttam, hogy három mentős, gondterhelt arccal meredt rá, mellettük negyedik társuk nyugtatott egy középkorú férfit, aki szívszaggatóan sírt. Próbáltam megkérdezni anyát, hogy mi folyik itt… De erre újra zokogásba tört ki. Senki sem akarta megmondani, hogy Mrs Eisberg halott, hogy egy bezárt teremben voltam egy szétmarcangolt nyakú nővel. Állattámadás, mondták a szakértők, de nem volt se közel, se távol egyetlen egy állat sem. Csak én. Ezután kerültem a Craig-házba, és soha többé nem halottam a szüleimről. Szerintem örültek, hogy megszabadulhatnak egy olyan lánytól, aki már hétéves korában rejtélyes módon elteszi láb alól a pszichológusát. Tehát itt kötöttem ki. A házat nem hagyhatom el, a legtöbbször a szobámat se. A halálba gyógyszereznek, hogy tompítsák a képességemet. De legalább itt van nekem Nicki, aki segít nekem. Pár éve érkezett, pont a születésnapomon. Az ő képessége, kioltja az enyémet, ha megidézek valamit, akkor ő érzi, hogy az a leghőbb vágyam, hogy az a valami eltűnjön. Ő lenne számomra a tökéletes pár, csak az a baj, hogy meleg. Na pont ezért mondom mindig, hogy egyszerűen balszerencsés vagyok!

Here I am 

 Gyenge idegzetű és dekoncentrált. A gyógyszerektől általában kábult, derűs és vidám, de persze csak azok közelében, akik jól ismernek. Általában viszont szégyenlős vagyok, és könnyen sírva fakadok. Szükségem van arra, hogy az emberek törődjenek velem, hogy szeressenek. Nem akarok senkinek sem fájdalmat okozni, vagy halálra ijeszteni. Én csak segíteni akarok. Sajnos gyakran elájulok, de már szinte mindenkinél van repülősó. Bár eléggé el vagyok vágva a világtól, az igaz szerelemre vágyom. A lehetőségeim mondjuk elég korlátozottak, de én reménykedem! Szeretem a szabályokat, a rendet viszont utálom. Szeretek hasznos lenni, viszont Victoriát nem szeretem. Szeretnék világot látni, viszont félek elmenni innen. Jaj, és balszerencsés vagyok. Mindig minden rosszul sül el.


Mindig/(Vágyak): 
- Kevésbé ártalmas képesség
- Világot látni
- Szerelemre lelni
- Némi kaland!
- Kevesebb szeplő
- Kicsivel nagyobb mellek
- Temérdek édesség!!!
- Látni a Különlegesek világát!

 Na ezeket aztán soha/(Félelmek): 
- Megalkotni mások félelmét!!!
- Bántani másokat
- Ijesztő dolgok
- Horror
- Elhagyni a házat és kimenni a sűrű sötét erdőbe
- Szabályt szegni
- Veszekedni

Félek a(z)….: Körülbelül mindentől.
Egészségi állapot: Enyhe vérszegénység, de semmi komoly. Gyakori ájulás.
Rossz szokások: Balszerencse, Félelem és a képességem nem megfelelő használata.
Képesség ismertetése: Mumus, vagyis megérzem bárkinek a félelmét és (legtöbbször) akaratlanul életre hívom. Persze egy kis koncentrációval és némi odafigyeléssel ki tudom zárni az emberek félelmeit. Hogy miért minősülök selejtnek? Azért amiért általában minden különleges valaki ebben a házban: mert túl korán jelentkeztek nálam a természetfölötti képességeim és azért, mert egy mumusnak, mint nekem nem lenne szabad a saját félelmeimet is valóra váltanom, amiből viszont akad bőven és sajnos a igen kreatívnak bizonyultam az ijesztő dolgok terén.

 Hello beutiful… 

 170 centiméter vagyok, épphogy csak B-s mellekkel. Hollófekete fürtjeim a derekamat verdesik. Bőröm hófehér, teli szeplőkkel. Tengerzöld szememet sűrű szempillák keretezik. Orrom egyenes lejtésű és egy picit hegyes akár a manóké. Alkotom karcsú, talán egy picit túlzottan is. A lábam viszont 40es. Egy cseppnyi divatérzés, vagy sminkelési készség sem szorult belém, úgyhogy maradok a mackó nadrágnál, a bő farmernél és pólóknál. A szeplőimet, meg szerintem amúgy is lehetetlenség eltüntetni, úgyhogy maradok a kis pulykatojás. Vonzerő és nőiesség egyáltalán nem jellemző rám, de legalább nem horkantok, vagy visítok, miközben nevetek. Sajnos mindig leeszem magam, úgyhogy még igénytelenebb a külsőm.