From: Cass
To: Marcus
Notes: get better baby
Music: Thinking About You
Az egyetlen előnye a zavaromnak talány csak annyi, hogy végre kicsit sikerült magamra lelnem és kevésbé voltam oly kába és szédülékeny, mint két perccel ezelőtt.
De ezt leszámítva szörnyű az egész!
Mindig is olyan lány akartam lenni, aki frappáns és szórakoztató. Aki bármilyen kínos helyzetben feltalálja magát és nem akad fel olyan apróságokon, hogy nem képes magába tartani a zavarba ejtő gondolatait. De sajnos Nicki nincs a közelben, hogy elröpítsen a felhőtlen önbizalom országába, ahol végre láthatnék némi esélyt arra, hogy rendes tizennyolc éves módjára társalogjak. Így be kell érnem soványka próbálkozásaimmal, ami némi dadogás- és erőtlen bizonygatásba merülnek ki.
Csak csendben reméltem, hogy nem tart szánalmasnak és nem pusztán csak, amiatt van még mindig itt, mert jót akar szórakozni rajtam. Az ilyet ugyanis nem állhatom!
Ha most nem önmagam lennék, most valószínűleg megpróbálkoznék egy bosszús vagy szúrós tekintettel eltántorítani az ötletétől, miszerint kövessen engem a konyháig, nem úgy, mint tényleges személyem, aki a fiú kijelentésére nekikezd egy zavaros kiselőadásba a tej jótékony hatásáról az álmos szervezetre.
- Össze- vissza beszélek, igaz? - kérdeztem végül, mikor végre rájöttem, hogy tényleg semmi értelme annak, amit magyarázok. Még hogy a tehenek is a tejtermelés miatt alszanak olyan jól?! Jézusom, Cass! - Bocsánat... g-gondolom a sok gyógyszer hatása, hogy ennyi badarságot hordok itt ö-össze. - motyogtam bocsánatkérően a cipőmnek, miközben még mindig haladtunk lefelé. Nem merek a szemébe nézni! Bárcsak már szabadulhatnék a vizslató tekintetétől, amitől csak még zavartabbnak érzem magam. - Mindig is ilyen hosszú volt ez a nyavalyás lépcső? - nézek megtörten az előttem elterülő már-már végtelennek tűnő fokok sokaságára. Az előbb is hullámzottak? - Basszus ezt tényleg kimondtam?! - kapom a szám elé a kezem, mikor leesett, hogy ezt tényleg kimondtam! Majd, ha ez lehetséges még jobban elvörösödtem. Isteni. Most már tényleg mindent kimondok, ami az eszembe ötlik?!
- Najó, sajnálom Marcus, hogy ilyen szerencsétlen valakinek a társaságát kell élvezned, de még nem késő, elmenekülhetsz! - pillantok rá nevetgélve. - Nyugi, nem sértődnék meg... sőt. - motyogtam magam elé, aztán úgy éreztem, most már több, mint eleget beszéltem. A tekintetem inkább a következő lépcsőfokra szegeztem, és lassan már azt kívántam, bár megbotlanék és elnyelne a megnyugtató zuhanás zsibbasztó érzése.
Bár, hogy őszinte legyek, sosem szerettem ezt a lépcsőt. Mindig is tériszonyom volt, mikor a korlát mellett kellett botorkálnom. Állandóan attól féltem, hogy egyszer csak kiszakad én ped...
- Nem...! - nyögöm, majd hirtelen megtorpantam. Mintha meghallotta volna előbbi gondolataimat, a korlát alattomosan megnyikordult, én pedig ugrottam egyet ijedtemben... és ekkor, az este folyamán már másodjára, elvesztettem az egyensúlyomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése