It's a wonderful surprise to see your shoes and spirits rise - Cass && Marcus

From: Marcus

To: Cass

Notes: you got me so high

Music: Bad Love

Éppen csak lepillantok a lányra, ahogy tanácstalanul kimondja a nevemet. A riadalma ellenére lassan mégis összerakta, hogy nem kísértetet látott, bár szerintem a felbukkanásom hirtelensége jobban megijesztette, mint a lehetőség, hogy talán a Craig-ház furcsaságainak egyikével futott össze. Nem válaszolok a bizonytalan kérdésre. Nyilvánvaló, hogy ez én vagyok, igen, parfümmel enyhén átitatott, pazar és pompázatos valómban teljesen. Egyébként meg jobban szeretem, ha a tüzet egyből velem azonosítják. Nem önimádat vagy beképzeltség, hanem a büszkeség miatt, ami sokkal igazabb rám, mint az iménti jelzők bármelyike. Ha az egész életedet egy sablonos rendszerben kell leélned, ugyanolyan korlátok közt, mint a többiek, kész feloldozás a lelkednek, ha valamiben végre eltérő lehetsz. Cass ugyanúgy más, csak őt ez érzékenyen érinti, amire talán jóval több oka is van, mint nekem.
Miközben rátaposok a parázsló cigarettacsikkre, hallom, hogy valamit mond és ez a hang még mindig a lépcső felől jön, ami elégedettséggel tölt el - szóval nem akar máris pattogni. Ráérősen térek vissza hozzá, nem éppen tartózkodóan, de természetesen egy bizonyos távolságra megállva a lépcsőtől.
- Mert önfejű vagy. - Jól érzékelhető kajánsággal ejtem ki ezeket a szavakat, megválaszolva a költői kérdést.  Tudta, milyen hatása van rá a szereknek, mégis elindult. Tiltakozzon ellene bármeddig, nem tudja letagadni, hogy belé is szorult némi engedetlenség. Óó, és mindez az én legnagyobb gyönyörűségemre!

Felvonom a szemöldököm, mert a mondandója alapján nem igazán érti a célzásomat.

- Pedig azt hittem, a megmentőd valamiféle jutalmat kap. - Mint a szuperhősök a dicsőséget, vagy a szegénylegény a királylányt meg a fele királyságot. Én ennél jóval kevesebbel is beérném. Úgy tűnik, nem könnyű a nap hősének lenni. - Kedves, hogy aggódsz, de fölösleges. Talán meg akarsz váltani? - Halkan felnevetek a kijelentésre, de nehezen tudnám titkolni, hogy most ő lepett meg engem. Őszintén nem értem, minek foglalkozik azzal, hogy miféle bajba keverem magam, amiből amúgy is hamar kimászok.

Örülök, hogy a heccelésemre felderült és a mosoly nem is kúszik le a képemről. Mindegy, mert ebben a sötétben úgysem látni semmit. Kíváncsian hallgatom a monológját, mert hirtelen és váratlanul megeredt a nyelve. Nem akarom kiröhögni, de elképesztő, mennyire elszórakoztat a zavara és a meggondolatlan kijelentése.

- De hát jókislányok nem kívánnak ilyesmit. - Mondom halkan. Az éjszakai folyosó sötétje ellenére látom a mozdulatot, amivel a szája elé kapja a kezét. - Lehet, hogy nem ismered magad eléggé. - Fűzöm hozzá, majd automatikusan közelebb lépek, ami végülis értelmetlenné válik, mert Cass felpattan. A testem ösztönösen készül, hogy talán megtántorodik, de úgy fest, a blamázs fölülírja a gyógyszerek kavarta zavarát is. Szótlanul figyelem, aztán nemes egyszerűséggel követem lefelé.

- Én sem igazán tudtam elaludni. Mutasd meg, hogy mit lehet ilyenkor azzal a tejjel csinálni. - A hosszú és jóval biztosabb lépteimmel egyből mellé kerülök, majd kedélyesen és konokul hozzá igazítom a tempómat.